2006. június 2., péntek

Doktor Watson naplójából

(kibetűzhetetlen évszám), május (kiolvashatatlan szám)-dika:

A barátságom Holmesszal – s ebben a tekintetben nem volt különbség a között az időszak között, amikor még együtt laktunk a Baker Streeten (amelyet m. nyelven inkább, a hangzása után, „Béke utcának”, mint, a jelentése alapján, „Pék utcának” mondanék - bár az értő fül a pékben is felfedezi a bakert), s a között, amikor én megnősültem és ezért elköltöztem – mondjuk tehát eképpen: – a Béke utca 221/b-ből, aminek következtében ritkábban találkoztunk Sherlockkal, mint azelőtt –; de mondom, a barátságunk soha a legkisebb mértékben sem függött attól, mikor, hol, milyen gyakran és milyen hosszú időt töltöttünk együtt, vagy éppen külön, még csak attól sem, hogy váltottunk-e legalább üzeneteket egymással egy-egy időszakban, avagy teljesen eltűntünk egymás szeme elől.

Hogy az ilyen csendek olykor nem tartottak tíz, tizenöt, vagy akár húsz évig is, csak azért volt lehetséges, mert – noha lélekelemzési workshopokra én néha át-átruccantam Bécsbe, Budapestre, Zürichbe, Párizsba, Küsnachba, a New York-i Park Avenue-ra és más helyekre, mint ahogyan Holmes is, amikor nyomozásai folytán erre szükség mutatkozott, könnyűszerrel utazott vidékre vagy külföldre, Oxfordtól és a Vatikántól Patagónián át Tápiószecsőig; sőt, az alatt az időszak alatt, amikor a közvélemény azt hitte róla, Sir Arthur Conan Doyle The Final Case (Az utolsó eset) című elbeszélésétől befolyásoltatva, hogy Holmes a svájci Reichenbach vízesésénél, a bűn Napóleonjával, Moriarty professzorral egymást rántották bele a halálos szakadékba, szóval, még amikor a közvélemény (az én nyájas olvasóim) nem tudták, hogy Holmes belekapaszkodott egy életmentő cserjébe, és nem halt meg, csak a világ elől tűnt el - és az én elbeszéléseimből is egy rövid idószakra. Ez alatt ő még Tibetben is megfordult (ezzel kapcsolatban lásd a tibeti író Jamyang Norbu SHERLOCK HOLMES TIBETBEN – az elveszett évek nyomában című, magyarra is lefordított könyvét).

De azért mindennek ellenére Holmes is és én is többnyire a viktoriánus Londonban tanyáztunk, s ha ritkábban is, mint a régi szép időkben, azért később is találtunk alkalmat a találkozásra, beszélgetésre.

Mr. Sherlock Holmes és Dr. Sigismund Watson

(Olvashatatlan évszám) május 31-dike:

Az érzelmek között a féltékenység olyan, mint a gazdasági szereplők között a verseny. A férfiak nem elhanyagolható, bár statisztikailag lassan csökkenő hányada ma is úgy viselkedik, mint férfiasságának első igazi megnyilatkozásakor, éppen úgy, ahogyan az eredetüket megalapozó zigótába hímivarsejtként benyomuló spermiumok - e nemes őseik -  viselkedtek fogantatásuk szent pillanatában, s ahogyan az érett férfiak között sok hím (spanyolul macho) viselkedik: versenyez; mindig csak versenyez, győzedelmeskedni akar valamilyen konkurencia fölött, amely konkurencia általában őhozzá csaknem mindenben hasonlatos – persze egy dolgot mindannyiszor kivéve: hogy egy másikról van szó, egy olyan másikról, akinek nézőpontjából ő a másik. Ha ő a másikat le akarja radírozni a Föld színéről, okkal feltételezheti, hogy a másik is le akarja radírozni őt. Ez az igazi férfi a mai világban olykor nő.

(Zárójelbe, jóindulatú eckermannizmus gyanánt meg lehetne beszélni, akár Bolgár Györgytől függetlenül is /bár sem őt, sem bárki mást nem kizárva a diskurzusból/, más kérdés, hogy mivel egy személyes egyszemélyes műfajról, a regényről van szó, arra nem is lehetek kötelezve, hogy bárkit bármely mondatomba bármely más módon involváljak, mint saját abszolút autonóm szabad akaratomból. Itt ezt a jóindulatú eckermannizmusnak szánt zárójelet most bezárom.)

De hogy a Holmes-szal való barátságomra visszatérjek: különös barátság ez – no, nem a mi számunkra, hanem mások számára tűnik mindig különösnek. Velem a feleségem, Holmesszal inkább a Scotland Yard kiváló felügyelői: Forrester, Gregory és Lestrade, kettőnkkel együtt pedig elsősorban a Holmes házvezetőnőjének posztján elköltözésem után is megmaradt Mrs Hudson gúnyolódott renszeresen. Az volt nekik furcsa, hogy ha valaki, akit például Holmes a kollégiumban látott utoljára, 23 évvel ezelőtt, vagy akivel én afganisztáni szolgálatom során tinennyolc esztendővel korábban életre szóló barátságot kötöttem, nos, ezekkel a barátokkal, akármely pillanatában is bukkannának fel az életünknek, beszélgetésünk fonalát képesek vagyunk mindig ott venni fel, ahol annak idején elejtettük.

Ez a tulajdonság – barátaink és üzletfeleink legnagyobb csodálkozására – mind Holmesban, mind bennem, még a megismerkedésünk előtt, külön-külön is megvolt. Mrs Hudson és a Scotland Yard máskülönben kiváló detektívjei elsősorban Holmesszal kapcsolatban, házasságom után a feleségem főleg természetesen velem kapcsolatban nem győzött, s ma sem győz csodálkozni, s nyomban akár még gúnyolódni is azon, hogy testi-lelki jóbarátomként határozok meg valakit, akit mondjuk (olvashatatlan szám) évvel ezelőtt, még Afganisztánban ismertem meg, vagy még korábban, Etonban, a kollégiumban, s bár kétségtelen, hogy azóta, vagyis évtizedek óta színét sem láttuk egymásnak, még csak nem is hallottunk semmit egymás felől, mégis, amikor találkozunk, beszélgetésünk fonalát könnyűszerrel vesszük fel éppen és pontosan ott, ahol tízenöt vagy húsz évvel korábban elejtettük.

(A fentiek a híres orvos és pszichiáter, Dr. Sigismund Watson naplójából származnak)

[some righst are reserved by P. Lekov, some others by bloggerlo]

2006. június 2. 18:18 | bloggerlo

több mint bnapló
Alább igazi blog következik, de korábbi bnaplók rekonstrukciója is; olyan blog tehát, amelynek nemcsak az új, hanem az archív bejegyzései is folyamatosan frissülnek.